Magyar | English

 

 

 

 

A zenekarról

 

 
 

Történet

Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, - kilépve a liturgikus környezetből - sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, NewYork-ban, New Jersey-ben és Németorsz-ban, Londonban, Szlovákiában Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözetét is, művelve az évezred rendkívül divatos zenei formáját, a "crossing-over”-t. A kölcsönös, egymás zenéje iránti érdeklődésben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a "Klezmer Szvit", amelyet 1999-ben mutattak be a Dohány utcai zsinagógában, és azóta minden évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadják mindig újabb tételekkel kibővítve. Végül a tíz tételre bővült műből a Magyar Rádióban CD-felvétel készült. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a Budapest Klezmer Band-nek a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért; emellett az együttes 2003 augusztusában Artisjus-díjat kapott.

 

 

Legemlékezetesebb fellépési helyszínek külföldön:

 

  1992 Zfat-i fesztivál
  1993 Lille-i Opera
  1994 Luxemburg Park (Párizs)
  1995 Festival Mundial, Tilburg
  1995 Utrecht, Hollandia
  1996 Verona - MusicAsfera '96 fesztivál
  1996 Pzremisl, Lengyelország
  1997 Bécs - Jüdische Gemeinde
  1997 Holland és belga turné – 47 koncert
  1997 Prága
  1998 Genova, Palazzo Ducale
  1998 Jeruzsálem, izraeli turné
  1998. november Princeton University - Richardson Auditorium, N.J.; New York - Consulate Generale; Washington Hights; City Play House - Toronto; Washington - Hungarian Embassy
  1999. október 16-31.

Europalia és egyéb koncertek

Frankfurt, Stuttgart – Sindelfingen, Brüsszel, Antwerpen, Brakel, Vaals, San Dona’ de Piave - Olaszország

  1999 Pozsony, Szlovákia
  1999 Gasteig - München
  2000. március Beverly Hilton, International Ballroom; New Port Beach; Palm Springs (Los Angeles)
  2000 MittelFest 2000-Cividale del Friuli, Olaszország
  2000 Nethanya, Izrael - 11 koncert
  2000 Aarhus, Dánia
  2000. dec. 13. Auditorium di Milano: "Festa della Luce", - in memoriam Sir Yehudi Menuhin. (A Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány olasz kurátorának, Gianfranco di Bosio úr személyes meghívására)
  2001 márc.-ápr. Hollandia
  2001. április Birmingham - Alabama, USA
  2001. júl.-aug. Lucille  - a BKB részt vett Franciaországban Tony Gattlif "Swing"-című filmjének forgatásán
  2001. szept. 2. Helsinki
  2001. okt. 23. Concertgebouw Amsterdam
  2001. nov. 9. Zürich - Volkshaus
  2001. november München
  2001. nov. 24. Stockholm - Södra Theater
  2001. december St. Gallen - Tonhalle
  2002. február Joyce Theater, OFF Broadway - New York: "Purim" - a Győri Balettel, New Jersey street-fesztivál
  2002 "Il suoni delle Dolomit" kulturális fesztivál Bolzanoban; Trentino 2002 - hegyi unplugged koncert
  2002 Purim és koncertek Németországban
  2002 Róma: "Purim" előadások színházban, és koncertek a Spanyol lépcsőnél
  2002. okt. 1-28. Fliegende Bauten - Hamburg
  2002. 12.14. Nyitra, Szlovákia
  2003 március Erfurt, Németország
  2003. nov. 29-30. Union Chapel és Queen Elizabeth Hall - London
  2003. dec. 6. Wuppertal
  2003. dec. 7. Düsseldorf
  2004. március 18-21. Musik Musee - Malmö, Stockholm
  2004. szeptember 26. Concertgebouw Amsterdam és ezt követően a 6.hollandiai turné
  2004. október 24. Pozsony Studio-L Színház
  2004. november 14. München, Gasteig
  2005. február 27. Stockholm
  2005. április 20-21. Moszkva
  2005. október 1. Augsburg, Parktheater im Kurhaus Göggingen
  2005. október 10. Koppenhága, Den Sorte Diamant
  2005. november 15. Teatro Dal Verme, Milano - a Yehudi Menuhin alapítvány olaszaországi elnöke, Majestro Gianfranco di Bosio Úr ismét felkért minket, hogy lépjünk fel a rendezvény nyitó koncertjén Giles Appap hegedűművész úrral – akivel azóta barátságot kötöttünk - és együttesével.
  2006. április 1. Bochum - koncert a Christuskirche-ben, Németország
2007. március 9. Nemzetközi Klezmer Fesztivál - Fürth, Németország
2007. július 31. Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál - Altenhof, Németország
2007. augusztus 1. Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál - Hasselburg, Németország

 

2009. április 2.

Düsseldorf

 

2009. május 2.

Berlin, Berliener Philharmonie

 

2009. május 8.

Toronto, George Weston Hall    celebritasentertainment.com

 

2009. május 9.

Montreal, Otremont Theatre    celebritasentertainment.com

 

 

Az együttesről " Yiddish Blues" címmel 4 évig forgatták a BKB-ról szóló portré-dokumentum filmet , amely végigkíséri a próbákat, a koncerteket, bepillantást enged a muzsikusok privát életébe és a zenekarnak, mint egy család, az együtt töltött vidám óráiba. De egyúttal - így hozta a sors, viszont éppen ettől is olyan értékes és megismételhetetlen a film -, végigkövette a csapat "drámai személyi változásait", fájdalmas búcsúzásait, a meghirdetett próbajátékon keresztül viszont: a boldog egymásra találást is. A filmet 2004. decemberében mutatták be a mozik.
A fim készítői: Péterffy András és Nagy Ernő


 

 

 

 

 

 

 

Ezzel párhuzamosan amerikai-magyar kooprodukcióban készült egy másik film , a "Magisches Klezmer / Le magie klezmer", melyet az ZDF/ARTE német-francia televízió rendelt meg, és ezen a csatornán is került bemutatásra 2005. május 22-én. Ez a film is a klezmer zenéről szól, melyben főszerepet kap az együttes, - mint a műfaj egyik kiemelkedő képviselője. Ebben a filmben is, mint a másikban - Jávori Ferencet mint a klezmer zene gyűjtőjét, szerzőjét és zenakarának hangszerelőjét látjuk külön kidomborodni.
A team: Vittoria de Bruin (producer) és Novák Emil (rendező)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legemlékezetesebb magyar helyszínek, események:

 

1995

  • A BKB 2. CD-jének, a The Night in the garden of Eden megjelenése, bemutató a Duna Palotában.

 

1996

  • 3 évig egész nyáron kétszer egy héten egy órás koncert külföldi turistáknak a Goldmark teremben, a „Zsinagóga-túra” keretében
  • koncert a Benczúr Kertben (éveken keresztül helyet adott az együttes koncertjeinek)
  • szeptember 28: „Hegedűs a háztetőn” bemutatója a Madách Színházban

 

1997

  • Pesti Vigadó
  • Június 12-13-14: The train 7:40 c. lemez bemutatókoncertje a Madách Színházban
  • Gyula
  • Sopron
  • Pécs
  • Szolnok
  • Székesfehérvár
  • Békéscsaba
  • Eger
  • Kecskemét
  • Veszprém
  • Miskolc
  • Pesti Vigadó

 

1998

  • Tavaszi Fesztivál Budapest Kongresszusi Központ
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Nemzetközi Klezmer Fesztivál - Budapesti Kongresszusi Központ

 

1999

  • Június 5: ”Purim” bemutató a Győri Balettel a Győri Nemzeti Színházban (Budapest Klezmer Band és a Győri Balett közös produkciója)
  • A „Purim” CD megjelenése - az együttes 4. lemeze
  • A „Purim” budapesti bemutatója a Thália Színházban
  • Budai Parkszínpad
  • Szeged
  • Benczúr-kert
  • szeptember 2.: Klezmer Szvit bemutatója a Dohány utcai Zsinagógában, Budapest Klezmer Band és Liszt Ferenc Kamarazenekar közös produkciója
  • Hegedűs Gála – Operaház

 

 

2000

  • Tudósok Háza, a Pro Renovanda Cultura Hungarie Alapítvány kuratóriuma Kodály Zoltán Díjat adományoz a BKB-nak
  • Klezmer varázs - Óbudai Társaskör
  • Zalaegerszeg
  • Győr
  • Június: Győri Nyár a győri tó partján
  • Július 19-22: A BKB 5. CD-jének, a Yiddische Blues bemutatója a Városmajorban
  • Zempléni Művészeti Napok
  • Sárospatak
  • Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Klezmer Fesztivál - Petőfi Csarnok

 

2001

  • január 27: Az együttes 10. évfordulójának ünnepi koncertje a Zeneakadémián
  • Június: musical-fesztivál a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
  • Színészek Világjátéka - Népstadion
  • Budavári Nyár sorozata
  • Vajdahunyadvár

 

2002

  • május 21.:A Klezmer Szvit c. lemez bemutatója a Zeneakadémián
  • Budai Parkszínpad
  • Kaláka fesztivál – Diósgyőr
  • Július: Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Klezmer rapszódia bemutatója a Kongresszusi Központban a Rajkó Zenekarral, a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.
  • Szigligeti Színház – Szolnok
  • December: gálaműsor a Kongresszusi Központban
  • Dohány utcai Zsinagóga - közös koncert a Budapest Ragtime Banddel

 

2003

  • gálaműsor az Operaházban
  • Millenáris Park
  • Győr
  • Thália Színházban
  • Nagykanizsa
  • május 23-án bemutatattuk a Klezmer Táncszvitet a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Győri Balettel

    Tokaj; Győr; Pécs;  FÉSZEK klub

  • Agria Játékok - Eger

    Szentendrei skanzen; egri Líceum udvara; Vajdahunydvár; keszthelyi színház; óbudai főtér; Hilton Dominikánus udvara

  • Savaria napok - Szombathely
  • Pusztazámor
  • Klezmer táncszvit budapesti bemutatója az Operett Színházban

    Magyar Tudományos Akadémia, Millenáris Park; Zalaegerszeg; újpesti Ady Endre Művelődési Ház; Baja;

    Gárdonyi Géza Színház, Eger; Pesti Vigadó; Kálvária téri Városi Színház; Százhalombatta; Sárvár; Bükkfürdő

 

2004

    Madách Színház; Győri Nemzeti Színház; Dohány utcai zsinagóga; Salgótarján; Újpest; MTA Díszterme, Budapest

    MR Márványterme, Budapest; Szolnok; Fészek Klub; Nemzeti Színház, Győr; Veszprém; Nagykanizsa; Szabadka; 

    Nezmzeti Színház, Budapest; Nyári Tisztiház Sissy-terem, Budapest; Bakáts tér; Eger; Kecskemét; Diósgyőr ;

    Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Hotel Hilton Dominikánus Udvar; Hatvan; Vajdahunyadvár; Vác; Pécs

 

2005

    IBS, Budapest; Ódry Színpad, Budapest; Nyíregyháza; Operettszínház;  Európa-hajó

  • Zeneakadémia – „ Le chajem Rebbe” lemezbemutató koncert
  • Budafoki Művelődési Központ  - Emerton-díj átadás

     Művészetek Palotája; Kossuth-tér; Fészek Klub; Bakáts tér; Szeged; Pécs; Hotel Hilton Dominikánus Udvar, Budapest;

     Fővárosi Állatkert; Balatonfüred; Balatonpula – Művészetek Völgye; Benczúr-kert; Mezőtúr – Mezőtúri Művészeti Napok;

     Vajdahunyadvár; Dohány utcai zsinagóga; Felvonulási tér - Borfalu;  Erzsébet téri Gödör – Zsidó Nyári Fesztivál

 

2006

  • 03.17 - "Menyasszonytánc" - klezmer musical ősbemutatója az Operettszínházban a Tavaszi Fesztivál nyitónapján

    Telki; Fészek-klub, Budapest; pécsi zsinagóga; Dózsa György Művelődési Ház, Budapest; Bakáts tér, Budapest;

    Veszprém; Balatonfüred; Óbuda főtér; Diósgyőri vár; Kecskemét; Hotel Hilton Dominikánus Udvar, Budapest;

    győri zsinagóga; Vajdahunyadvár, Budapest; Hagymaház, Makó; Székesfehérvár; Benczúr-kert, Budapest; Szolnok;

    Fővárosi Állat- és Növénykert; Százhalombatta; Bükfürdő; Dohány utcai zsinagóga, Budapest; Szeged; Szekszárd;

    Petőfi Csarnok, Budapest

 

2007

  • Operettszínház, Budapest
  • Művészetek Háza, Miskolc
  • Nemzeti Táncszínház, Budapest
  • Győri Nemzeti Színház
  • Fészek Művész Klub, Budapest
  • Benczúr-kert, Budapest
  • Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Budapest
  • Hoetl Hilton DOminikánus Udvar, Budapest
  • Vajdahunyadvár, Budapest
  • Balatongyörök
  • Fővérosi Állat- és Növénykert
  • Művészetek Palotája, Budapest
  • Szolnok

 

 

 

 

 

 

 

2008

Budapest, A38 Hajó; Miskolc, Zsinagóga; Sopron, Művelődési Ház; Győr, Győri Színház; Szolnok, Szolnoki Színház; Dunaszerdahely, Református Templom; Budapest, Művészetek Palotája;  Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert; Budapest, Hotel Hilton Dominikánus udvar; Kecskemét, főtér; Budapest, Vajdahunyadvár; Balatonfüred; Százhalombatta, Művelődési Ház; Ajka; Budapest, Zsinagóga; Balassagyarmat, volt Városháza díszterme; Budapest; újpesti Ady Endre Művelődési Központ

2009

Miskolc,Miskolci Nemzeti Színház; Dunaújváros; Vác; Budapest, Művészetek Palotája; Veszprém; Zalaegerszeg; Esztergom; Budapest, Hilton Dominikánus udvar;  Budapest, Vajdahunyadvár; Siklós; Budapest, Népstadion Szoborpark; Sárospatak; Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert